A washingtoni fellebbviteli bíróság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Joe Biden által aláírt törvény alkotmányos, és nem sérti a szólásszabadságot, ahogy azt a TikTok állította. A testület rámutatott, a kormány éppen azért tett így, hogy megvédje ezt a szabadságjogot, és korlátozza annak a lehetőségét, hogy az app adatokat gyűjthessen az amerikai állampolgárokról.
A döntés értelmében az Apple-nek és a Google-nek el kell távolítania a közösségimédia-alkalmazást az app store-jából, ha január 19-ig nem jön létre az értékesítés.
Shou Zi Chew, a TikTok vezérigazgatója a határozatot követően azonnal jelezte e-mailben a dolgozóknak, hogy kérelmezik a tilalom felfüggesztését, amíg az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé nem kerül. A vállalat közleményében hangsúlyozta, hogy e testületnek komoly hagyományai vannak az amerikaiak szólásszabadságának védelmében, és bíznak benne, hogy ebben az alkotmányos kérdésben is ezt az utat követik. A TikTok szerint a betiltásról szóló döntés pontatlan, hibás és hipotetikus információkon alapul.
Nemzetbiztonsági aggályok a középpontban
Merrick Garland amerikai főügyész a döntést fontos lépésnek nevezte a kínai kormány azon törekvésének megakadályozásában, hogy a TikTokot több millió amerikai érzékeny adatainak gyűjtésére, a nekik szánt tartalom manipulálására és a nemzetbiztonság aláásására használja. Az amerikai tisztviselők azzal érveltek, hogy a ByteDance-t a kínai törvények alapján kötelezhetik arra, hogy megossza a 170 millió amerikai felhasználó személyes adatait a pekingi tisztviselőkkel, és az alkalmazás algoritmusait, valamint a moderálását propaganda és dezinformáció terjesztésére használhatja.
Trump megmentené a TikTokot
Érdekes fordulat, hogy Donald Trump, aki elnökként be akarta tiltani az alkalmazást, most annak megmentését ígéri. Mike Waltz leendő nemzetbiztonsági tanácsadó kifejtette, hogy Trump álláspontja szerint lehetővé kell tenni az amerikaiak számára a hozzáférést ehhez az applikációhoz, de az adataikat is meg kell tudni védeni. Az egyelőre nem világos, hogy az új elnök hogyan menthetné meg az alkalmazást. Szakértők szerint felkérheti a kongresszust a törvény visszavonására, vagy utasíthatja az Igazságügyi Minisztériumot, hogy ne hajtsa végre azt.